Szabó Tímea

2019-ben csatlakoztam a Lila fecske csapatához, mint szakképzett bölcsődei dajka. Nagyon szeretek itt dolgozni, mert jól érzem magam a gyermekek és a kollégáim körében. Napi munkám során sokat tevékenykedek csoportban és emellett dajkai feladataimat is ellátom. Egyre jobban megismerem a gyerekek egyedi igényeit, úgy érzem, hogy nyitnak felém és a szeretetükbe fogadnak. Ez számomra nagyon sokat jelent.

 

Kiss Brigitta Éva

Az általános iskola elvégzése után határozottan éreztem, hogy kisgyermekek fejlesztésével, gondozasaval szeretnék foglalkozni, ezért 2020-ban a Semmelweis Ignác Egyetem Raoul Wallenberg Szakképző Intézeteben érettségi előtt gyermek-és ifjúság felügyelői képesítést szereztem, érettségi után a József Attila Gimnaziumban szociális- és mentálhigiénés végzettséget szereztem, majd 2021-ben szintén a Semmelweis Egyetem Szakképző Intézetében kisgyermekgondozó és – nevelőként végeztem. A legszerencsésebb olyan munkát ellátni, ami inkább öröm az ember számára és nem feladat. A Bölcsődében ezt az élményt élem meg nap mint nap. Célom, hogy nyugodt légkört biztosítsak a kisgyermekek számára és segítsem fejlődésüket a mindennapok során. Fontosnak tartom a jó kapcsolat kialakítását a kisgyermekekkel és a szülőkkel egyaránt.

 

Mezőfi Melinda Zsuzsanna

2012 óta dolgozom a Lila Fecske Bölcsődében kisgyermeknevelőként. Tanulmányaimat először a Nyugat-Magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karán kezdtem meg, ahol felsőfokú szakképzettséget szereztem, majd az Elte Tanító- és Óvóképző Karán kisgyermeknevelőként diplomáztam.
Munkám során igyekszem a kisgyermekek számára biztosítani az egyéni fejlődés lehetőségét. Ennek érdekében szívesen alkalmazok kreatív és változatos megoldásokat.

 

Sztikler Judit